A Frenák Pál Társulat működésének 10 éves évfordulójára reprezentatív kiadvány jelent meg. Péter Márta: Frenak című könyvéről Legáth Zsolt készített recenziót.
Péter Márta Frenak című könyvének megjelenése nemcsak a 10. születésnapját ünneplő Frenák Pál Társulat, hanem a hazai kortárs tánc történetében is kiemelkedő esemény, hiszen eddig senki sem vállalkozott arra egymaga, hogy a kortárs magyar táncművészet egy meghatározó alakjának egy teljes könyvet szenteljen.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.