Alföldi Róbert (1967) 2008 júliusától tölti be a Nemzeti Színház főigazgatói posztját. Az első évad végén kértünk tőle interjút arról, hogy mi történt egy év alatt a Nemzeti Színházban: mit tart e reprezentatív intézmény feladatának, milyen tervekkel vágott neki a munkának, mit sikerült ebből megvalósítani, hogyan sikerült az első évad?
- Gondolom, amikor megpályáztad a Nemzeti Színházat, szembe kellett nézned azzal a kérdéssel is, hogy mire is való ez az intézmény.
- A 0 km kőnél kell feltenni magadnak ezt a kérdést. Amikor nekivágsz az útnak.
- És te hogy látod: mi a Nemzeti Színház feladata?
- Vissza lehet menni történelmileg, hogy az elmúlt másfél évszázadban mit jelentett a Nemzeti Színház. Vagy lehet gondolni az „átkosban" felrobbantott Nemzeti Színházra, hogy mit is jelentett ez, és hogy utána hány évet várt az ország arra, hogy felépüljön a Nemzeti. Vagy lehet a közelmúlt csatározásaira gondolni, hogy a Duna-parton álló épület vajon szép vagy csúnya, korszerűtlen vagy korszerű, színjátszásra alkalmas vagy alkalmatlan. Mindezek a kérdések most nagyon erősen rajta vannak a Nemzeti Színházon, mint ahogy a közelebbi és a távolabb múlt is nagyon sokféle színt fest rá. Szerintem mindezeket le kell vakarni a Nemzeti Színházról és mindazt, amit a politika rakott rá. Nekünk olyan feladatot kell találnunk ennek az intézménynek, amelynek nem csak az a lényege, hogy ez a Nemzeti, hanem az, hogy ez egy színház. Tehát nekünk is azt kell megkérdeznünk, hogy mire is való a színház. Szerintem a színháznak elsősorban társadalmi kérdéseket kell felvázolni, megmutatni, elemezni. És ha ez így van, akkor a Nemzeti Színház az a hely, ahol leginkább lehet arról beszélni, hogy milyen világban élünk; emberként hogyan élünk, társadalmi lényként miként működünk. Tehát én nagyon fontosnak tartom, hogy a művészet próbáljon meg kvázi társadalmilag tükröt tartani a valóságnak...
- Csak az a kérdés, hogy ezt hogyan tegye.
- Ez egy alapvető kérdés. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Nemzeti nem csak egy színház a sok közül, hanem az ország leginkább vállalt, legimpozánsabban kommunikált színháza. Így a Nemzetinek több lehetősége és több kötelessége is van, mint a többi színháznak. Egyrészt itt nekünk nagyon sokféle ügyet kell megmutatnunk, mert - ha úgy tetszik - ez egy egész nemzet színháza. És 10 millió ember nagyon különbözőképpen gondolkozik, tehát nekünk nagyon sokféle megközelítést, stílust, eszközt kell használnunk. Leginkább ez a hely tudja azt megmutatni, hogy mennyire sokféle módon lehetséges egy adott témához, egy adott társadalmi kérdéshez nyúlni. Másrészt amiatt, mert nekünk anyagilag, technikailag nagyobb lehetőségeink vannak, mint a többi színháznak, mi talán többet rizikózhatunk. Azaz megengedhetjük magunknak, hogy olyan alkotókat hívjunk, akik nem a bevált módon működnek. De a legfontosabb, hogy a színház - mint művészeti ág - minőségi módon tegye a dolgát. Az más kérdés, hogy egy előadás mennyire tud sikeres lenni, milyen messzire tud eljutni egy adott probléma feltárásában, mekkora hatással tud lenni a nézőire. A lényeg az, hogy az alkotók és az előadók minőségi munkára törekedjenek.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.
