Jorma Uotinen egyszemélyes kulturális intézmény. Az európai kortárs táncvilág karizmatikus alakja. Hazájában, Finnországban köztiszteletben álló nemzeti hős. Táncos, koreográfus, színházi rendező, sanzonénekes. Dolgozott szűk stúdiószínházakban, de a kontinens nagy balettszínpadain is. Tíz évig ő igazgatta a Finn Nemzeti Opera balettegyüttesét. Koreográfiáit neves és névtelen társulatok egyaránt műsorukra tűzték - és tűzik ma is. 1987-ben szerepelt először magyar közönség előtt híres Kalevalájával. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal fel-feltűnik Budapesten. Ősszel a Bárkában rendezte a Piaf Piaf című előadást. Közben új oldaláról is bemutatkozott a hazai közönségnek: két kamarakoncerten Edith Piaf-, Marlene Dietrich- és Kurt Weill-dalokat énekelt. A finn alkotót pályájáról Králl Csaba kérdezte.
- Beszélgetésünkre készülve nézegettem a honlapján az Önről készült fotókat. Meg kell hagyni, nagyon attraktív, kicentizett beállítások. Vastag, fekete keretes szemüveg, kissé extravagáns külső. Tudatosan megtervezi önmagát, vagy ez ösztönösen, belülről fakad?
- Ilyen vagyok, amióta megszülettem. Természetesen, ahogy teltek az évek, és nőttek a tapasztalataim, kissé átalakult, de mindig is azt gondoltam, hogy a stílus egyfajta egyedi vélemény önmagunkról.
- Már a gyermekkora tele volt extrém helyzetekkel. Olyan családban nőtt fel, ahol csak nők vették körül, mert édesapja korán meghalt, ötévesen meg akart vásárolni egy színházat, tízévesen már színházban dolgozott...
- Igen, kivételesnek nevezhető gyerekkorom volt. A nagymamám mesélte, hogy mindig színházba akartam menni, hogy úgy csináljak „mintha": azaz játsszak, színleljek. A gyerekkornak egyébként is része ez a fajta tettetés, szerepjátszás.
- Úgy tudom, a családjában senkinek sem volt kapcsolata a színházzal. Mégis: miből fakadt az az elementáris vágy, hogy színész legyen?
- A színház mellett laktunk, át-átjártam oda, találkoztam a színészek gyerekeivel a játszótéren, majd bementem a szobámba, felvettem az édesanyám magas sarkú cipőjét, és színházat akartam csinálni. Tizennyolc-tizenkilenc éves koromig azt gondoltam, színész leszek. Aztán elmentem a helyi színművészeti iskolába felvételezni, ahol a procedúra után végignéztek rajtam, és azt mondták: nem kérdés, színpadon a helyem, de ahogy mozgok, járok, tartom magam, annyira más, annyira eltér a többiekétől, hogy azt ajánlják, inkább a tánc irányába induljak el.
- Aztán tizenkilenc évesen egyik napról a másikra hirtelen lebénult.
- Ilyen az élet. Ez bárkivel megtörténhet, ebben semmi különleges nincsen. De ezen az élményen keresztül tanultam meg értékelni minden egyes millimétert, amit a mozdulatok jelentenek. Ha ez kimarad az életemből, lehet, hogy más irányba indul a pályám. Ekkor döntöttem el ugyanis, hogy tánccal szeretnék foglalkozni. Olyan élményeken mentem keresztül, amit egy egészséges ember sohasem tapasztal meg. Amikor megfogsz egy kanalat, és az egyik nap már magadtól a szádhoz tudod emelni, az hatalmas diadal. Akinek nincs semmi baja, annak ez teljesen természetes. De amikor eltűnik ez a velünk született képesség, és aztán újra visszajön...
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája ittolvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 395 Ft
Az adott évfolyam számai: 345 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.
