NYOLCVANADIK SZÜLETÉSNAPJÁN új bemutatóval ünnepelt a magyar pantomim első számú mestere, REGŐS Pál. Az idős mester három nappal a nyolcvanadik születésnapja után, 2006. március 10-én Gustav Mahler Gyermekgyászdalok című dalciklusára negyven perces mozgásdrámát mutatott a Szkéné Színház nézőterét megtöltő közönségnek. Az „első és utolsó előadás”-nak aposztrofált alkalmon jelen voltak a művész tanítványai és 62 évvel ezelőtt érettségizett egykori iskolatársai is. Az ELLENFÉNY olvasói és írói nevében szívből gratulálunk a kiváló egészségnek és alkotóerőnek örvendő pantomim mesternek.
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.