A Csongor és Tünde parafrázisának tekinthető Ladányi Andrea előadása, amelyet két változatban is elkészített. A Szeretsz engem... című produkciót eredetileg Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be, de a La dance company - nagyrészt átalakított szereposztással - vendégjátékokon is szerepelt vele. Mikita Gábor cikke egy miskolci előadás alapján készült. Az előadás új változatát Nyíregyházán készítette el Ladányi Andrea, nagyrészt a helyi társulat színészeire építve. A tünde@csongor.hu című produkciót Bíró Kristóf mutatja be.
A valóra vált mese szomorúsága
Amikor a játék kezdetén egy skótkockás bőröndöt helyez el az egyik szereplő a színpad szélén, már sejtjük, vándorútra indulunk Ladányi Andrea társulatával. Arra viszont nem számítunk, hogy a mese vége nem lesz a néző számára örömteli, noha a főhős elnyeri szíve választottját.
Ladányi Andrea az elérhetetlen utáni vágyakozás, az örök keresés gazdag mesevilágából merít, s az alapmítoszt annak több ezer éves ősi közegéből egy viszonylag új mitikus világba, a fantasyk birodalmába helyezi. Egy nagyváros fényes hídjának tövében, plakátrengeteg előtt indul a játék. A vetített díszlet plakátjai idővel szétfoszlanak, s egyetlen nagy képpé állnak össze, így a néző számára is láthatóvá válik, mit ábrázol a fotó, melyet a fiúszereplők ,,gusztálva" nézegetnek: egy „cyber-bombázó" portréja vadít. Egyikük végzetesen bele is szeret: hiába a többiek figyelmeztetése, a szakadtfarmeres Fiú (Bánki Zsolt határozott eszközökkel megformált alakításában) a műnő keresésére indul a számítógépes játékok virtuális világába. A néhány színnel megfestett vetített mozgó képek a fantasy több stílusirányzatát követik - az egyik véglet a palotabelsők pompázatos varázslatosságával lenyűgöző labirintus, a másik az egyszerűbb számítógépes animációkat idéző mozgó koponyasor, propellerként forgó kaszákkal. Ami közös: a komor titokzatosság, a valóságtól végig izgalmasan elemelő, a nézőt is megejtő mágikusság.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 395 Ft
Az adott évfolyam számai: 345 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
Összeállításunk a hivatásos és független magyarországi bábszínházak előadásait szemlézi, alkotóinak portréit mutatja be.
Kötetünk a legfontosabb magyar gyerekszínházi műhelyeket mutatja be.
Kevés olyan élő klasszikus van, mint Csehov. Kötetünk a darabokat és legjelentősebb magyar előadásaikat mutatja be.
Kovács Gerzson Péter immár húsz éve tartja társulat nélküli társulatát a kortárs magyar táncművészet élvonalában. Kötetünk erről az időben megtett útról szól.